loader
A haza védelme mindannyiunk szent ügye

A haza védelme mindannyiunk szent ügye

A pontosan 10 hete alapkiképzésre bevonult szerződéses legénységi állományú katonák, valamint pályakezdő tisztek és altisztek - összesen százegyen - tettek honvédesküt Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián.

Az esküt követően Bozó Tibor dandártábornok, az akadémia parancsnoka köszöntötte az állományt. „Hosszú utat tettek meg július 24-e óta: megismerték a katonaélet alapjait. A tanulás nem ért véget, hiszen az itt megszerzett alapokra tudnak szilárd felépítmény építeni a leendő alakulatoknál” – mondta a parancsnok, majd hozzátette: „a katonai pálya nem munka, hanem alázatos szolgálat. Sok feladatuk lesz, és sokszor nehéz a katonai lét. A polgári életből bejőve megtapasztalták a parancsuralmi rendszer sajátosságait: fegyelem, rend, diszciplínák. Ne rettenjenek meg az önökre váró kihívásoktól, legyenek bajtársiasak, akarjanak többek és jobbak lenni. Az alázatos szolgálat lebegjen a szemük előtt, szolgálják erős hittel és erős akarattal a hazájukat.” 

(Forrás: honvedelem.hu, Duruczné Téglás Dóra főhadnagy)

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok